Néhány napra ismét kimaradt a blogírás, mert elutaztunk. Bár volt internet, nem vittünk magunkkal számítógépet.Pénteken kenukkal Felsőbereckiből indultunk el a Bodrogon. Gyermekkoromban gyakran hallottam ennek a településnek a nevét a Petőfi Rádióban, amikor a vízállásjelentést olvasták: „ A Bodrog Felsőbereckinél 343 cm 42 %”.
Azóta eltelt néhány év…
Első alkalommal jártam itt ezen a kis nyolcszáz lelkes, nyugalmat sugárzó településen.
Felfelé eveztünk, néhány kilométer megtétele után már Szlovákia területén. Az úti cél Borsi volt.
A víz felől semmi jele nincs annak, hogy pár száz méterre áll egy kastély, amely történelmünk egyik jelentős személyiségének szülőhelye volt. Zrínyi Ilona gyermekét várta, amikor útban Munkács felé megszálltak itt Borsiban. 1676. március 27-én, pénteken itt jött világra II. Rákóczi Ferenc. A magyar történelemben játszott szerepéről mindannyian tanultunk, Andornaktálya leghosszabb útja is róla kapta a nevét.
Kihúztuk a kenukat és bokáig iszapos lábbal felsiettünk a gátra. Lábmosás következett a flakonokban felhozott vízzel, majd irány a kastély. Érdekes dolgokat tudhattunk meg a tárlatvezetőtől Rákócziról.
A délután a Zempléni Kalandparkban töltöttük, Sátoraljaújhelyen. Itt van az ország leghosszabb bob-pályája, érdemes kipróbálni. Mikorra teljesítettük a fákra épített akadálypályát, eleredt az eső, így a bobnál sorba sem kellett állni.
Vacsora után egy kis séta következett a város megszépült központjában, büszkék lehetnek rá, szép lett, s látszik, hogy óvják is. Biztonságérzetünket fokozta, hogy sétánk során többször találkoztunk rendőrökkel és polgárőrökkel.
Szombaton Sárospatak volt soron. 
Egy kis túrával kezdtük, megmásztuk a Megyer-hegyet, már a XV. században kőbánya működött itt egészen 1907-ig. Malomköveket készítettek az itt fejtett kövekből, évente 300-450 darabot. Később víz töltötte ki a fejtési gödör területét, és így jött létre ebben a festői környezetben a Tengerszem, amely kedvelt kirándulóhely.
Természetesen megnéztük a Rákóczi-várat, voltunk a Vörös-toronyban és finomat ebédeltünk a városban.
Hazafelé arról beszélgettünk, hogy nálunk, Andornaktályán milyen lehetőségeink lennének arra, hogy sétaútvonalakat alakítsunk ki, a falun belül és kívül, milyen naplemente figyelő állásokat jelölhetnénk ki, hogyan ismertethetnénk meg az erre járókkal településünk történetét, a pincelakásokat, az olaj kitermelés múltját, s honnan tudhatnák meg, hogy melyik pince rejt finom bort.
Szívesen várom a visszajelzéseket, hogy ki mit gondol arról, hogy milyen lehetőségeink lehetnének, melyekről elbeszélgetve, eljuthatunk azokhoz a dolgokhoz, amelyeket magunkért és gyermekeinkért együtt megvalósíthatunk.
