Andornaktálya

Október elseje az idősek világnapja. Az ENSZ kezdeményezésére 1991-óta ezen a napon
megemlékezünk a Föld több mint hatszázmillió hatvan éven felüli lakosáról.
Szép kezdeményezés volt ez akkor, és szép szokássá vált azóta.
Különösen a magányosan élő, sok gonddal, betegséggel küszködő idős embertársaink azok,
akiknek valóban szüksége van arra, hogy legalább ezen a napon gondoljanak rájuk, jó szóval
köszöntsék, meghallgassák őket.
Biztosan jól esik ilyenkor mindenkinek a köszöntés, a szép idézetek, szavalatok, a kedves
virágcsokor, de abban is biztos vagyok, hogy az év többi napján is nagyobb figyelmet
érdemelnének.
Régen a generációk együtt éltek, az idősek megtalálták helyüket, feladataikat a családban. Még
betegen, ápolásra szorultan is érezhették a család szeretetét, és hozzájárulhattak valamivel a
közös dolgokhoz.
Emlékszem, hogy gyermekoromban nagymamám zoknikat stoppolt, amikor már másban nem
tudott segíteni.
Ma az a gyakoribb, hogy egyedül maradnak a házban az idősek. Nincs idő meglátogatni őket,
még telefonálásra se mindig jut idő, pedig mindenkinél ott a mobiltelefon.

Ez a nap alkalmat ad arra, hogy a lelkünkbe nézzünk, hogy a családunkban, környezetünkben élő
idős emberek nem kaphatnának-e tőlünk nagyobb figyelmet.
Akkor lesz jó, ha elégedettek leszünk magunkkal és kapcsolatainkkal, hiszen életünk
minőségének hű tükre kapcsolataink milyensége.