Gyerekkoromban mindig különös borzongást éreztem ezen a napon.
Akkor még nem neveztük Nemzeti Gyásznapnak, de mindig megemlékeztünk az iskolában az aradi kivégzésről. Faliújságot készítettünk, fel tudtuk sorolni mindegyikük nevét. Megkérdőjelezhetetlen hősöknek tartottuk őket.
Ma már hivatalosan is Nemzeti Gyásznap ez. Országszerte megemlékeztek a vértanukról, talán így volt ez nálunk is.
Nos, éppen ezért kezdtem bele mai blogomba.
Jó lenne tudni, vajon megemlékeztünk-e itt Andornaktályán október 6-áról. Ha igen, akkor kik vettek részt rajta, honnan értesültek róla?
A kérdés költői. Természetesen arról szól a felvetésem, hogy csak úgy érdemes bármit megrendezni, ha előtte (időben) tájékoztatjuk azokat, akiket szívesen látnánk ott.
Hogy HOGYAN?
Ebben kell jelentős előrelépést tenni a faluban. Egy kiragasztott kis papírlap a buszmegállóban szerintem kevés (most ott sem láttam ilyet).
Van a falunak honlapja (naptárral) és szerintem sokan vagyunk itt a településen, akik szívesen vennénk, ha e-mailben kapnánk értesítést ilyenkor.
Csak remélni merem, hogy akiket érint, azok ezt nem kritikaként, hanem építő javaslatként értelmezik majd írásomat!
Ja és még valami: utólag is érdemes hírt adni az eseményekről!