Andornaktálya

Az íróasztalomnál ülve rálátok a hajdani iskola sportpályájára.

Pár éve még délelőttönként testnevelés órákra jellemző hangok vonták el időnként a figyelmemet a munkámtól. Ilyenkor előbukkantak pályakezdésem emlékei, testnevelő tanárként dolgoztam tíz éven át különböző iskolákban, előbb Budapesten, majd Egerben.

Később egyre ritkábban hallottam a tanári sípszót, a gyermekek száma is megcsappant. Arra már pontosan nem is emlékszem, hogy melyik évben láttam először, hogy autók parkolnak valamelyik rendezvény idején, a sportpálya aszfaltján. Számomra, hajdani testnevelő tanárnak ez akkor is, és azóta is elfogadhatatlan. Azokban az iskolákban, ahol annak idején tanítottam, még az is elképzelhetetlen volt, hogy utcai cipőben bárki belépjen a tornaterembe.

Ilyen emlékekkel a tarsolyomban nehéz szívvel gondolok a jelenlegi helyzetünkre. A pálya burkolata, a kapuk, a kerítés balesetveszélyes állapotban van, szinte minden javításra, felújításra szorul. Ami bíztató, hogy ezek ellenére is jó páran használják, sportolnak, van rá igény. RENDBE KELL TENNÜNK (ezt is), ÉS VIGYÁZNUNK RÁ, ahogy vigyáznunk kell más értékeinkre is!

Most csak az iskolai sportpályáról írtam, de mielőbb fel kell mérnünk azokat a tennivalókat, amelyek az iskolaépületének hasznosítását, az óvoda bővítését, bölcsőde megnyitását és a kultúrház kérdését érintik.

A település oktatási, nevelési és kulturális, valamint szabadidős tevékenységei több ponton is összekapcsolódnak, ezeket együtt kell értékelni, fejlesztésük az igények és a lehetőségek egészséges kompromisszumaként képzelhető csak el.

Megválasztásom esetén mindezt kiemelt feladatként fogom kezelni és az érintettek, hozzáértő szakemberek segítségével a lehető legjobb megoldás megvalósítására fogok törekedni.